#Mozi - film - sorozatok





A legtöbb versenyzőlánynak ezen a szinten a menstruációja teljesen elmarad
 

A legtöbb versenyzőlánynak ezen a szinten a menstruációja teljesen elmarad

Hamarosan bemutatják a hazai mozik a Sundance Filmfesztivált megjárt magyar filmet, amely egy testépítő nő drámájáról szól. A Szelídnek nemcsak a témája rendhagyó, hanem a szereposztása is, a főszerepben ugyanis a magyar- és világbajnok testépítőt, Csonka Esztert láthatjuk, és a film fikció ugyan, de a magyar testépítők kemény, olykor kiábrándító valóságából építkezik. Hogy mi a filmben a fantázia szüleménye, és mi a realitás, arról Csonka Eszterrel beszélgettünk.





A Bridgerton második évada már visszavett a szexből, de nem ezért unatkoztunk rajta
 

A Bridgerton második évada már visszavett a szexből, de nem ezért unatkoztunk rajta

Tavaly tévénézők millióit lobbantotta lángra a Netflix Bridgerton családról szóló sorozata, amely a második évadra sokat csillapodott: a „kevesebb szex, több epekedés” recept működhetne ugyan, és továbbra is vannak karakterek, akikért rajonghatunk, de sokat ront az élményen, hogy nem a főszereplők azok. Míg az első évadban szinte kevésnek is tűnt a nyolc rész, a folytatásban ugyanennyi már nagyon is vontatottnak hatott. A ruhák, a zenék és a ladyk kavarása viszont még mindig nagyon szórakoztató.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni









Az életmentő halál: lehet-e nevetni az eutanázia árnyékában?
 

Az életmentő halál: lehet-e nevetni az eutanázia árnyékában?

Az egyik legnépszerűbb ma élő francia filmrendező, François Ozon ismét olyan témát választott, amely aktívan jelen van a francia közbeszédben. Az eutanázia kérdését boncolgató, Sophie Marceau és André Dussollier főszereplésével készült Minden rendben ment azt is megmutatja, hogy lehet úgy vágyni a halálra, hogy közben az ember élvezi az életet.

Oláh Krisztina Oláh Krisztina